Keresés ebben a blogban

2017. július 24., hétfő

Várva az apokalipszist

 Nem, nem várom valójában, de sokan várták és elvileg nem kéne ijesztően hatnia a kifejezésnek, ha az ember készen van. Az apokalipszis egyébként a görögben lelepleződést jelent, felvetésemben Krisztus lelepleződését.
Azt hallottam a hétvégén, hogy 2 kérdést érdemes lenne feltenni az embereknek, amiken elmerenghetnek:

  • Ha most meghalna, a mennybe kerülne-e?
  • Mire alapozza a válaszát?

 Szlengül szólva készen lenni és Isten szerint késznek lenni kissé mást jelent.
Előbbi kb. azt, hogy teljesen kiakadtam valami miatt és az utóbbi azt, hogy ha most vége lenne az életemnek / a világnak, mehetnék Istenhez, mert befejezett vagyok.
Többször szó erről a Biblia:
1Kor 1:8 Aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben (ἀνέγκλητος (anenklétosz) - feddhetetlen, kifogástalan, nem vádolható) a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.
Fil 1:6 Meggyőződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig. 
Fil 1:10 Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták ( εἰλικρινής  (eilikrinész) 1) tiszta, valóságos, világos, egyértelmű; 2) keveretlen ) és botlás nélkül valók (ἀπρόσκοπος  (aproszkoposz) 1) hibátlan, meg nem botló, tiszta (lelkiismeret); 2) meg nem botránkoztató) a Krisztusnak napjára;
Fil 2:16 Életnek beszédét tartván eléjük; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.
A Máté 24-ben lehet olvasni erről az időről (apokalipszis), mindenki eldöntheti, hogy mennyire van készen rá:
6 Fogjátok hallani a háborúk zaját, és fogtok híreket hallani a távolban zajló háborúkról is, de ne rémüljetek meg! Ezeknek meg kell történniük, mielőtt a vég valóban elérkezik. 7 Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. Földrengések és éhínségek lesznek különböző helyeken. 8 De mindez még csak a »szülési fájdalmak« kezdetét jelzi.
9 Akkor majd letartóztatnak titeket, és átadnak azoknak, akik megkínoznak, sőt meg is ölnek benneteket. Minden nép gyűlölni fog titeket amiatt, hogy az én nevemet viselitek. 10 Akkor sokan megtagadják a hitüket, elfordulnak tőlem, és elárulják, sőt gyűlölni fogják egymást. 11 Akkor sok hamis próféta lép a nyilvánosság elé, akik sokakat félrevezetnek, hogy a hazugságokban higgyenek. 12 Mivel a törvénytelenség teljességre jut, és a gonoszság megsokasodik, sok hívő emberben kihűl az isteni szeretet. 13 Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül. 14 Isten Királyságának örömüzenetét az egész világon mindenhol hirdetni fogják. Ez minden nemzet számára hiteles bizonyíték lesz. Csak azután érkezik el a vég.
15 Dániel próféta beszélt arról az »utálatos dologról, amely gyilkol és pusztít«.[a] Amikor látjátok, hogy ez a szent helyen áll — aki olvassa, értse meg! —, 16 akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! 17 Mindenki késedelem nélkül fusson el! Aki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit! 18 Aki a mezőn van, azonnal fusson, ne menjen vissza a házába, még a ruháiért se!
19 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 20 Imádkozzatok, hogy ez a menekülés ne télen, se ne szombaton történjen! 21 Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ kezdete óta, és nem is lesz többé. 22 Ha Isten le nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl, de a választottai kedvéért megrövidíti azt az időt.
23 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Ott van!« — ne higgyetek neki! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek fel, akik nagy csodákat és jeleket[b] tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. 25 Emlékezzetek majd rá, hogy mindezt előre megmondtam!
26 Ha tehát valaki azt mondja nektek: »A Messiás a pusztában van!«, ne menjetek ki oda! Vagy ha ezt mondják: »A Messiás a belső szobában van!«, azt se higgyétek el! 27 Mert, amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. 28 Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.
29 Közvetlenül ezek után a nyomorúságos napok után:
»Elsötétül a Nap, a Hold sem világít többé, lehullnak az égről a csillagok,s az égben lévő hatalmak is meginognak.«  
30 Akkor megjelenik az égen az Emberfiának a jele, és a világon minden ember gyászolni és sírni fog. Mindannyian meg fogják látni az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel. 31 Hangos trombitaszóval elküldi angyalait, hogy összegyűjtsék választottait a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másikig.
32 Értsétek meg, amire a fügefa tanít! Amikor kizöldül az ága, és új leveleket hajt — tudjátok, hogy már közel a nyár. 33 Így van ez azokkal a dolgokkal is, amelyekről beszéltem. Amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, akkor tudhatjátok, hogy ő[d] már közel van, szinte az ajtó előtt! 34 Igazán mondom nektek, hogy ez a nemzet[e] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 35 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad.”
36 „Arról a napról és óráról azonban senki sem tudja, mikor jön el, sem az angyalok a Mennyben, sem a Fiú, csak az Atya. 37 Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfia eljövetelének idejében is. 38 Az Özönvíz előtti napokban is ettek, ittak, megnősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. 39 Fogalmuk sem volt arról, hogy mi következik, egészen addig amíg az Özönvíz el nem söpörte őket. Ugyanígy lesz abban az időben is, amikor az Emberfia eljön.
40 Akkor két férfi közül, akik a mezőn dolgoznak, az egyiket felviszik, a másik ott marad. 41 Hasonlóképpen két asszony közül, akik a kézimalommal őrölnek, az egyiket felviszik, a másik ott marad.
42 Ezért állandóan legyetek készen, mert nem tudjátok, melyik napon jön el Uratok. 43 Jegyezzétek meg, ha tudná a házigazda, hogy az éjszaka melyik órájában jön a tolvaj, akkor ébren maradna, és nem engedné, hogy betörjön a házába. 44 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem várjátok!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...